>>>Adatállomány megnyitása >>>
Tisztelt Civil Partnereink!
Örömmel üdvözöljük Önöket az Önkormányzati Minisztérium honlapján.
Az alábbiakban bemutatjuk a minisztérium CIVIL TÁR elnevezésű információs bázisát.
A beérkezett civil és tárcán belüli igények alapján indokoltnak láttuk egy internetes alapú civil tár létrehozását, konkrét feladatként meghatározva azt a minisztérium 2008-2009. évi civil cselekvési tervében.
2008 októberétől rendelkezésre áll – belső fejlesztés eredményeként – a biztonságos, egyszerűen kezelhető, önkéntes alapú adattár, mely on-line rendszerű és könnyen hozzáférhető eszköz minden civil szervezet és érdeklődő számára. A civil és kormányzati oldalon egyaránt indokolt, az erőforrás-gazdálkodás hatékonyságát erősíti ez a közvetlen hozzáférési mód.
A nyilvántartás tájékoztató adatai, egyéb információk nem vagy csak részlegesen találhatók meg az Interneten, azok is szétszórtan és indokolatlan időráfordítással.
Célunk a tár működtetésével egyebek mellett az, hogy előmozdítsuk a partneri viszonyt, elősegítsük a hatékony együttműködést a civil szervezetek és a közigazgatási szervek között.
Ezt hivatottak megkönnyíteni a honlap Civil Kapcsolatok rovatában közzétett információk is.
A tár lehetőséget teremt a civil szervezetek országos megjelenéséhez, nyilvánosságához egy kormányzati honlapon.
Kizárólag azok a civil szervezetek regisztrálhatnak a tárba, amelyeket Magyarországon jogerős határozat alapján bírósági nyilvántartásba bejegyeztek.
Civil szervezet:
az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján létrejött, jogi személyiséggel bíró társadalmi szervezet, szövetség (kivéve a pártot, a munkaadói és munkavállalói érdek-képviseleti szervezetet, a biztosító egyesületet, valamint az egyházat), és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény alapján létrejött, jogi személyiséggel bíró alapítvány (ide nem értve a közalapítványt).
Az alapadatok mellett csatolhatók egyéb, a szervezet tevékenységéről, pénzügyeiről, programjairól, eredményeiről szóló anyagok, beszámolók, felhívások.
Külön kérés alapján továbbra is biztosítunk lehetőséget jelentősebb civil események megjelentetésére az AKTUALITÁSOK között.
A felmerült és e-mailben megküldött kérdésekre rövid időn belül válaszolunk.
Őszintén reméljük, hogy a CIVIL TÁR segíti munkájukat, amelyhez sok sikert kívánunk!
>>>Adatállomány megnyitása >>>