2010. január 21.
A MARESZ első interaktív szakmai napja
Még mindig az előkelő 6. helyen szerepel Budapest az ICCA, Nemzetközi Kongresszusi Szövetség értékelésében - hangzott el a Magyar Rendezvényszervezők Szövetsége (MaReSz) által megrendezett első interaktív szakmai napján.

A közel 200 résztvevő előtt zajló eseményt megnyitó dr. Újhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Nemzeti Turisztikai Bizottság(NTB) elnöke elmondta: Magyarország turizmusának egyik kitörési pontja lehet a ma még mindig nem kellően kiaknázott konferencia- és rendezvényturizmus.

Dr. Kovács Miklós, az Önkormányzati Minisztérium turisztikai szakállamtitkára elégedetten állapította meg, hogy az ICCA értékelése szerint Budapest változatlanul a 6. helyen szerepel az ICCA által viszgált rendezvények számát tekintve. Az előkelő pozíció megtartásához azonban elengedhetetlen az kongresszusi infrastruktúra további fejlesztése - fejtette ki a szakállamtitkár, hozzátéve, hogy a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében 2009. november 27-én kiírt pályázat során egy projekt nyerhet el 950 millió forint támogatást 4000 fő befogadóképességű kongresszusi központ építésére. Megfelelő kapacitású helyszín híján évente 5-6 nagyrendezvény termelte adóbevétellel lesz szegényebb a magyar állam - fejtette ki több előadó is.

Dr. Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke a Magyar Kongresszusi Iroda 2008-as adataira hivatkozva elmondta: hazánkban 2008-ban 57 nemzetközi vásár, kiállítás és 531 nemzetközi konferencia került megrendezésre. Az 531-ből 16 volt 1000 fő fölötti rendezvény.

A hallgatóságból azonban több rendezvényszervező, hivatkozva az összes rendezvény 19 ezret is meghaladó számára kihangsúlyozta, hogy nem minden turizmus, ami rendezvény, így a rendezvényszervezéssel nem csupán a turizmussal összefüggésben kellene foglalkozni. Munkatársunk által a helyszínen megkérdezett résztvevők szerint a hazai rendezvények túlnyomó része nem jár utazással, illetve szálláshelyi szolgáltatással. A megkérdezettek szerint elöször is szükséges lenne a rendezvényszervezéssel kapcsolatos fogalmak pontos meghatározása az egységes szakmai fellépés érdekében.

(Forrás: ERendezvény Világ - Turizmus Online)


AKTUALITÁSOK
ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM
Lakáscélú állami támogatások

KÖZIGAZGATÁSI
RENDEZVÉNYEK
magyarorszag.hu
www.mkogy.hu
www.onkormanyzat.mti.hu
KÖZPÉNZEKBŐL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK
Közadatkereső
eMagyarország
EU Vonal
Álláshelyek a közigazgatásban
Jövedelem kalkulátor