Kistelepülési CSR Média Pályázat 2008.
A Magyar Public Relations Szövetség által az év elején meghirdetett pályázathoz kapcsolódva az Egészséges Településekért Alapítvány kiegészítő pályázatot hirdet.
Az Egészséges Településekért Alapítvány 2005-ben alakult civil szervezet célja, hogy támogassa olyan közösségek kialakulását és működését, amelyek odafigyelnek tagjaik testi-lelki egészégségére, hogy elősegítse a kisközösségekben élő emberek életminőségének, egészségének javulását. Az Egészséges Településekért Alapítvány célja, hogy pályázatai útján is segítsen a kistelepüléseken a helyi forrásteremtés eszközeinek megtalálásában és felhasználásában, valamint a közösségépítésben való partneri együttműködésük kialakításában.
A pályázat célja a lokális kezdeményezésekben a helyi vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról (CSR) szóló értékes híradások ösztönzése, a CSR médiajelenlétének, a példamutatóan felelős vállalati magatartás és üzleti gyakorlatok sajtóvisszhangjának erősítése, és a pozitív példák bemutatása mind a sajtó képviselői, mind a nagyközönség és a vállalkozások számára.
A pályázat témája:
Jelen pályázat keretében 2 kategóriában várunk pályamunkákat: 1.) Írott sajtó; 2.) Elektronikus média.
A pályázatra beadott publikációknak be kell mutatnia a helyi civil kezdeményezést, valamint az azt támogató együttműködő partnerek (helyi cégek, vállalkozók) hozzájárulását, vagy kapcsolódását a programhoz.
Pályázók köre:
·- 5000 fő alatti településeken megjelenő 2000 példányszám alatti sajtóorgánumban közzétett írásokkal az újságírók, illetve szerkesztőségek pályázhatnak.
·- 5000 fő alatti településeken, illetve kistérségekben működő helyi televízió- és rádiócsatornák által közzétett híradásokkal pályázhatnak az újságírók vagy a szerkesztőségek.
Pályázati követelmények:
A pályázatra benyújtott anyagok maximális terjedelme: két gépelt A/4es oldal, amelyben az alábbi két kérdésre kell választ adni:
1. Mutassa be együttműködését települési/kistérségi civil szervezetekkel és azok együttműködő/ támogató üzleti partnereivel az elmúlt 18 hónapban.
2. Mutassa be, hogy mit tervez közzétenni a fenti témában a következő egy évben, miért tartja fontosnak a CSR-t?
Kötelező mellékletként kell csatolni a pályázathoz:
·- Írott sajtóban legalább 3 darab cikket, publikációt, riportot;
·- Rádióban, televízióban leadott min. 3 perces riportot, dokumentumfilmet,
amely az adott témát dolgozza fel és az elmúlt 18 hónapban jelent meg vagy került adásba
Díjak
Újságíró vagy szerkesztőségi díj: 70.000 Ft
Nevezési határidő:
A pályázatokat a csrpalyazat@egeszsegterv.hu e-mail címre kérjük elküldeni (CD-n vagy DVD-n a 1055 Budapest, Szalay u. 4. postacímre várjuk) 2008. december 15-ig
A beérkezett pályázatokat az Előzsűri, majd ezt követően a bíráló bizottság legkésőbb 2009. január 31-ig bírálja el.
Eredményhirdetés: 2009. február elején.
További információ: Barabás Andreánál a (06-1) 302-0178-as telefonszámon, vagy a csrpalyazat@egeszsegterv.hu e-mail címen.