Telemarketing konferencia
Az Önkormányzati Minisztérium látta vendégül ma a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által szervezett Településmarketing Konferencia több száz résztvevőjét, polgármestereket, önkormányzati, városfejlesztő és -marketing szakembereket.



Az „Itt élned, halnod kell...” - Gazdasági válság és/vagy településmarketing című rendezvény előadói a 21. század leghatékonyabb településfejlesztési eszközei között a verseny, stratégia, imázs identitás, lokálpatriotizmus, közösség, összefogás, élmény témáit járták előadásaikban körül.

Dr. Gyenesei István miniszter, a konferencia védnöke, köszöntőjében elmondta: „Gazdasági válság idején különösen fontos, hogy a települések az ott élők emberi erőforrásaira, szellemi energiájára minden korábbinál jobban támaszkodjanak, hiszen ebben van a szükséges tartalék ahhoz, hogy sikeresek legyenek.” Kiemelte, hogy a települések közötti verseny része a jó példákat felmutatni, megismerni és más településeken is megvalósítani, ennek a tapasztalatszerzésnek pedig fontos terepe egy-egy ilyen szakmai konferencia.

Molnár Gyula, Újbuda polgármestere, a TÖOSZ elnöke beszédében szintén megerősítette: „Amikor mindenki gazdasági válságról beszél, a legfontosabb feladat a belső tartalékok, képességek, tehetségek, ötletek, hatáskörök számbavétele és mozgósítása.” Megjegyezte, hogy aki a válságot nem túlélni akarja, hanem azzal szembe menve fejleszteni, az gyarapodni fog és a sikeres önkormányzati közösségek között tarthatja vagy közé küzdheti fel magát. Végül kijelentette: „A településmarketing éppen ennek a pozitív logikának adhat rendszert, ezért lenne fontos törvényhozóknak, várospolitikusoknak, önkormányzati és marketing szakembereknek szakmai egyeztetést kezdeni mihamarabb arról, hogy minden önkormányzat számára jogszabályban rögzített alapfeladat legyen a települési kommunikáció stratégiai szintű megalkotása és tudatos használata.”

Garamhegyi Ábel, szakállamtitkár prezentációjában kiemelte, hogy egyre inkább a település válik az egyéni és közösségi identitás meghatározásának legfontosabb és legaktívabb terepévé. A beruházásokért, vállalkozókért, turistákért ma már nem országok, nem régiók, hanem települések versenyeznek. A települések infrastrukturális kiegyenlítődésének következtében egyre inkább nem a műszaki és gazdasági adatok, hanem a humán, kulturális értékek, élmények és gesztusok válnak meghatározóvá. Előadóként részt vett még a konferencián Geszti Péter, aki a Nemzeti Vágta településmarketing jelentőségét ajánlotta a polgármesterek figyelmébe, Rubovszky Rita, a Hungarofest Kht. igazgatója a hagyomány és a kultúra erejéről, az identitást erősítő minőségi rendezvények hírvivő szerepéről beszélt, Csetényi Csaba a közösségépítés és a bizalom erejéről valamint a településeken élő szakemberek, véleményformáló személyiségek, cégvezetők, művészek mozgósításának fontossága mellett érvelt.

A konferencián pozitív példaként bemutatkozott még Tata nemrég megalkotott városfejlesztő stratégiája, Gyula EU-s pályázati forrásokból befejezett belváros-megújító programja mellett Szászberek kistelepülés közösség-teremtő kezdeményezései, Rácalmás turisztikai beruházásai.

Az idén harmadik alkalommal megrendezett Településmarketing Konferencia előadói és résztvevői megerősítették szándékukat, hogy külső szakemberekre nagy szüksége van az önkormányzatoknak, és fontos lenne szűkebb körben , operatív szándékú összejövetelek, tapasztalat- és véleménycserék létrehozására.

AKTUALITÁSOK